Kérdések és válaszok Bettie Page-ről 1
A következőkben általános és érdekes kérdésekre kaptok választ Bettie Page-ről egy formabontó életrajzban, mely nyomonköveti pályafutását és érdekes apró részletekre is kitér, melyek nagyban hozzájárultak sikeréhez és ikonná válásához.
Bettie háttere a modellkedés előtt
1923-ban született Nashwille-ben Edna Mae Pirtle és Walter Roy Page második gyermekeként. A család szegény volt, és gyermekkorában városról városra utaztak a jobb megélhetés reményében. Mikor visszatértek Tennessee-ben, apja elég zűrös életet élt, börtönben is volt, így Bettie édesanyja az 1930-as évek elején elvált tőle. Bettie a Hume-Fogg középiskolába járt, 1940-ben érettségizett, majd tovább ment a George Peabody College-be, mert tanár szeretett volna lenni. 1943-ban kelt egybe első férjével, Billy Neal-el, ám viharos kapcsolatuk miatt 1947-ben elváltak. 1944-ben megkapta tanítói diplomáját, ám leginkább titkárnői állásokat vállalt San Francisco-ban, Miamiban, Haitin, majd végül New Yorkban.
Hogyan lett Bettie modell?
Az 1950-es éveket megelőzően Bettienek már volt pár kisebb szereplése modellként és színpadon is. Abban az évben októberben Coney Island egyik strandján találkozott a rendőrként dolgozó és hobbifotós Jerry Tibbsel. Felajánlotta Bettienek, hogy készít róla portfóliót a stúdiójában. Ebből a sorozatból pár kép elérte, hogy megjelent a Harlem Newspaper címlapján, és ezáltal elég populárisá vált. Bettie karrierje itt kezdett el felfelé ívelni: pózolni kezdett amatőr „ kamera kluboknak”, majd később Robert Harrison által feltűnt a különböző híres cheesecake magazinokban, mint pl. az Eyeful, vagy a Titter. Az ezt követő években New Yorkban modellkedett Irving Klaw Movie Star News témájában, és időközönként elutazott Floridába, hogy Bunny Yeagernek és más pin-up fotósoknak pózoljon. Irving Klawnál készültek hétköznapibb képei is, valamint bondage/fetish fotók is.
Hogyan jött ez a klasszikus frizura?
A Jerry Tibbsel való első fotózása során tanácsolták neki, vágasson frufrut, mert nagyon magas és markáns a homloka. Megfogadta a tanácsot, és ebből alakult ki a híres és legendás frizura, amit mindig viselt. Bettie nagyon pedáns volt a frizurájával fotózásokon. Éjszakánként becsavarta, majd gondosan fésülgette, ami miatt gyakran késésben volt.
Hol szerezte be Bettie a ruháit?
Bettie még fiatalon megtanult varrni, és sok bikinijét, kosztümét saját maga készítette. Azt mondja: „ Sosem tartok lépést a divattal. Úgy hiszem azt kell viselnem, ami valóban a legelőnyösebben áll nekem!” Néhány fehérnemű a Frederick’s-től volt, Hollywoodból, és a legtöbb fetish ruhát (mint például az extrém magas sarkú cipők, bőrök, fémkúp melltartó) a klaw stúdió készítette, és a megbízható vásárlóktól voltak, akik megvették a fotókat.
Milyen filmeket csinált Bettie?
A legalább 50 loopon kívül ( loop:rövid film, melyet a Klaw stúdió készített) táncolt egy három részes burlesque filmben: Striporama (1953), Varietease (1954), Teaserama (1955). Egyszer szerepelt egy maghallgatáson Hollywoodban, de produkcióit sosem fogadták el, mert sosem volt hajlandó a szereposztó díványra feküdni és visszautasította a stúdió igazgatós és Howard Hughes ajánlatait. New Yorkban kezdett színészetet tanulni Herbert Berghof tanítványaként, és szerepelt pár Broadwayon kívüli műben, és TV showkban is, mint a The US Steel Hour, The Jackie Gleason Show.
Mikor tűnt fel a Playboyban?
1955-ben a Januári számban szerepelt, mint a hónap Playmate-je, meztelenül, egy Mikulássapkában. Nem kifejezetten a Playboynak pózolt, hanem egy már meglévő fotósorozat került át hozzájuk, amit Bunny Yeager készített. Képei a későbbiekben is megjelentek a Playboyban és Hugh Hefner mondta akkoriban, hogy Bettie a kedvenc Playmate-je. Azt mondta:” Van egy elegáns ártatlansága, mely egyszerre kortárs, provokatív és nosztalgikus.”
Ghoulina von Royal

Loading...


Comments
Be kell jelentkezned ahhoz, hogy hozzászólhass.