Magyar pin-upok a múltból 3- Medveczky Ilona
Ilona Kőbányán született 1941. Március 4.-én.
Munkáscsaládból származik, és akkoriban elég nagy szegénységben éltek. Édesapjával nem volt túl jó viszonya, mivel ő fiúgyermeket szeretett volna, ám Ilona mégis mindíg neki akart bizonyítani. A döntést, hogy primadonna lesz, már elég korán, mindössze 3 évesen meghozta s ezután, 7 éves korától a táncnak élt. Később az Erkel Színházba is bekerült, ahol statisztaként táncolhatott. Pályája során mindíg fontos volt számára, hogy többet, profibban tudjon, ezért is iratkozott az Állami Balettintézetbe is. Olyan profizmusra éa kapcsolatokra tett szert, mely által fellépett Európa több nagyvárosában, sőt, még Las Vegasban is. Hamarosan Ő lett magyarországon a legkeresettebb revütáncosnő. Később elnyerte a Miss Balaton címet is, és dolgozott koreográfusként, szerepelt több magyar filmben is.
Legelső film, melyben szerepelt, az 1962-es Húsz évre egymástól volt. További ismert filmek, amikben szerepelt: Egy magyar nábob (1966), A veréb is madár (1968), Az oroszlán ugrani készül ( 1969), Csak semmi pánik (1982).
1974-ben hozzáment Wilhelm Alexander von Thurn und Taxis német herceghez, aki bár a rossz nyelvek szerint homoszexuális volt, sok pozitívumot nyújtott a művésznőnek, többek között a nyugatra távozás lehetőségét. Sosem éltek együtt, 2004-ben pedig el is váltak.
A művésznő 1989 után, a rendszerváltás után tért haza, s neve azóta is sokszor feltűnik a médiában. 2004-ben megkapta az Érdemes Művész címet.
Ghoulina von Royal






Comments
Facebook Comments
Be kell jelentkezned ahhoz, hogy hozzászólhass.