Marót Viki és a Nova Kultúrzenekar

Egy remek együttest szeretnénk ezennel bemutatni nektek, akikről bizonyára már hallottatok. Munkásságuk, Marót Viki páratlan tehetsége, illetve a Hungária együttesben legendává avanzsált Novai Gábor vezetése miatt mindenképp meg kell ismerni azoknak is, akik esetleg még nem ismerik közelebbről a zenekart.



Lássuk előszöris a történetüket pár mondatban, honnan is indultak, mi újság most, s mi várható a jövőben!

Marót Viki az utóbbi nyolc év legérdekesebb, és izgalmasabb egyénisége, a 2003-ban alakult

MARÓT VIKI ÉS A NOVA KULTÚR ZENEKAR énekesnője.

Felfedezője Novai Gábor a Hungaria, Generál, Dolly Roll zeneszerző producere, már az első találkozásuk alkalmával meglátta benne a jelenséget, azt a retro érzést, amit úgy megjelenésével, mint egyéni énekhangjával szerzett nevet.

A TV2 Banánhéj című nagy sikerű produkciójában, mint önálló műsorszám két hetente két és fél éven keresztül szerepelt együttesével a Nova Kultúr Zenekarral.

A 2003-as évben a rendszeresen jelentkező Banánhéj produkció mellet öt nagylemez(CD) is szerepel a referencia anyagában.

Marót Viki 2003-tól a mai napig a TV2 ,illetve RTL Klub valamint az MTV1- MTV2 adásaiban mintegy nyolcvan alkalommal lépett fel, együttesével.

TV2 Lazac, Banánhéj, Ciao Darvin, TV2 szilveszter(2004)

RTL klub Reggeli, Delelő, Fókusz, Találkozások.

MTV 1 Név(show)r Mozaik Rendszeres TV szereplés más médiát is megihletett, s 2004-től már az újságok is élénk érdeklődést mutattak Viki és a Produkció iránt.

Több mint 1.200 koncerten vannak túl, köztük a SZIGETFESZTIVÁL, MÜPA önálló, MR2 akusztik.

Margitszigeti Szabadtéri Színpad.

Számtalan Városi utcabál, valamint exkluzív estélyek, céges rendezvények és exkluzív klub koncert bővíti a repertoárt.

Lemezeik:

Engem nem lehet elfelejteni 2003

Buli a kultúrban2005

Egy kicsi mozgás mindenkinek kell 2008

Retur 2009

Kis közönség előtt is hatalmas siker lett a Petőfi rádió akusztikus koncertje, amely valóban egy szuper hangulatú este volt.

Mindenképpen érdemes figyelemmel követni a zenekar honlapját, illetve minket is, hiszen egy nagy újdonsággal készülnek, olyasmivel, ami eddig még nem volt! 🙂 Erről, és a további fejleményekről természetesen mi is folyamatos tájékoztatást adunk!

Forrás: Marót Viki és a Nova kultúr zenekar

Ghoulina von Royal



A szerzőről

Ghoulina
A Royal Pin-up Team alapító tagja, a Royal Pin-ups Online Magazin szerkesztője. Ízig-vérig nő, egy valódi vérbeli pin-up, aki minden aspektusát ismeri e témának. Saját bevallása szerint "nem szoktam bikiniben hegeszteni", ám már láttuk Őt harisnyatartóban, fegyverrel kezében védeni a hazát. :D

Comments

Facebook Comments

Be kell jelentkezned ahhoz, hogy hozzászólhass.